Lassan helyükre kerülnek a dolgok, s a történelemtudomány Romániában is elnyeri méltó helyét, azaz kiderül a valóság a román nép és a Románia területén élő népcsoportok történetéről. Egy jászvásári hattagú kutatócsoport Silviu Vacaru, az A. D. Xenopol Történelemtudományi Intézet főkutatója vezetésével hozzálátott egy eddig feldolgozatlan dokumentációs forrás kiadásához. Három év leforgása alatt tizennégy kötetben fogják megjelentetni a moldvai kincstár 1820–1852 közötti jellegzetes adóösszeírásait, a katagráfiákat. Most látott napvilágot az első kötet, mely Roman vidékének 1820-beli katagráfiáit tartalmazza, Lucian-Valerian Lefter fiatal történész doktorandusz gondozásában. A katagráfiák a moldvai kincstár által a XIX. század első felében készített adóösszeírások. Cirill betűkkel írták, tehát hallás után, így a neveket nem tették felismerhetetlenné. Például a Prjastii Unguri nevű faluban – már a település neve is jelzi, hogy magyarokról van szó – olyan nevek találhatók, mint Mihai Antal, Ilies Martin – Mihály Antalról és Illyés Mártonról van szó. Ugyanígy szerepel Márton Ferenc, Péter Tamás, Ferenczi Márton, Péter Mihály, Kamarás János (Ianos Comoras), Bálint Mihály, Katona Antal, Pérer Gergely Miklós, Gábor György, Fekete Péter (Petre Fichiteu), Istók György, Józsa nevű magyar tanítóval (Joja, dascal ungurescu). Sok férfinév mellett az szerepel, hogy székely vagy magyar. Sok településen vannak magyarok a listán. Az adóösszeírásokat románok végezték, a neveket hallás után, de természetesen, kissé átrománosítva írhatták, s a megfejtést, a cirillből a latin írásba való átültetést is románok végezték, tehát természetes a románhoz való hasonulás, de így is szembeötlőek a magyar származású nevek. A bevezetőben olvasható: „A katagráfiákból kitűnik a Moldvába való tömeges erdélyi és bukovinai bevándorlás a XVIII. század végén és a következő század első felében. A látványos demográfiai robbanást nem lehet természetes szaporulattal magyarázni, hanem éppen a határon túlról érkezett bevándorlók letelepedésével. ” „A katagráfiák megkönnyítik a moldvai nemzeti és felekezeti kisebbségek jobb megismerését. A kérdés elsősorban a moldvai római katolikus népesség eredetét illeti, mely nagyon ellentmondásos témává vált vallási és nacionalista okokból, valamint az etnikai beolvasztási folyamatok jelensége miatt. Az érintett településeken élő családok genealógiai kutatása során a katagráfiákban megtalálhatóak a legrégebbi dokumentált nemzedékek, így meg lehet állapítani, hogy ezek a családok az 1800-as években románok vagy más nemzetiségűek voltak. Ilyen meggondolásból elsődleges a Bákó, Neamt és Roman kerületek katagráfiáinak kiadása, ugyanis itt mai napig léteznek mind nemzetiségi, mind vallási szempontból vegyes települések. Moldvában a székelyeket már a XVI. században említik írott dokumentumok, később, a XVIII. század folyamán (1718-ban, 1744-ben, majd 1761 és 1764 között) sokan menekültek Erdélyből Moldvába a főúri rend üldöztetése és véres megtorló intézkedései miatt, aztán 1778-ban újabb menekülteket jegyeztek: az I. székely határőrezred szökevényeit. Az ő utódaik, akik Roman vidékén katolikus falvakban telepedtek le, azok a székelyek, akik "katonáknak neveztetnek"”. Az előszó szerint mellőzték a csángók eredetének kérdését. /Szekeres Attila: Perdöntő bizonyíték a csángók eredetéről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./
